Hónap: 2018 október

Körzeti szavalóverseny felhívás

A nyársapáti Szarka Mihály Művelődési és Szabadidőközpontban – az előző évekhez hasonlóan – szeretnénk megrendezni a SZARKA MIHÁLY VERSMONDÓ VERSENYT térségünk települései között. A verseny időpontja:  2018. november 28. (szerda) 13 óra. Helyszíne: 2712 Nyársapát, Szarka Mihály u. 7. Szarka Mihály Művelődési és Szabadidőközpont.   A versenyt négy kategóriában kívánjuk lebonyolítani. Általános  iskolások, illetve gimnáziumok ennek megfelelő korosztálya: […]

Tájékoztató óvodai étkeztetésről

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Tisztelt Szülők! A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 2015. szeptember 1-től hatályos módosítása alapján, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekeken kívül a három vagy több gyermeket nevelő családoknak, valamint a tartósan beteg, illetve fogyatékos gyermekek szüleinek sem kell fizetniük az óvodai étkeztetésért. Ingyenessé válik a gyermekétkeztetés továbbá a egy- […]

Bűnmegelőzési jó tanácsok a megemlékezés időszakára!

Mindenszentek és halottak napja közeledtével sokan látogatnak ki elhunyt szeretteik sírjához megemlékezni róluk, nyughelyükhöz virágokat elhelyezni, gyertyát gyújtani.   A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya fontosnak tartja, hogy felhívja a hozzátartozók figyelmét, ne feledkezzenek meg értékeik fokozottabb védelméről. A megemlékezés időszakában gyakrabban fordul elő gépkocsi feltörés, alkalmi- vagy zseblopás, kerékpárlopás, a sírokról virágok és koszorúk […]

Álláshirdetés

Emberi Erőforrások Minisztere a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Nyársapáti Mátyás Király Általános Iskola Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására.   A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 2019.01.28-2023.08.15-ig szól. A munkavégzés helye: Pest megye, 2712 Nyársapát, József […]

Pest Megyei Értéktár vándorkiállítás

[vc_row][vc_column][vc_column_text]A Pest Megyei Értéktár vándorkiállítása Nyársapátra érkezik. Legutóbb Hernádon volt látható a megye értékeit bemutató tárlat, mely örömünkre hozzánk is megérkezik. A vándorkiállítás megnyitójára 2018. október 19-én 16 órakor kerül sor – az 1956-os megemlékezéssel együtt – a művelődési ház nagytermében, melyre szeretettel várjuk Nyársapát, és a környező települések lakosságát. A vándorkiállítás 2018. október 29-ig tekinthető meg a […]

Meghívó 1956-os megemlékezésére

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Nyársapát Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 1956-os megemlékezésére 2018. október 19-én 16 órára a Szarka Mihály Művelődési és Szabadidőközpontba. Megemlékező beszédet mond: Kisfaludi Aranka a Pest Megyei Értéktár munkatársa. A Pest Megyei Értéktár vándorkiállításának megnyitója. A Szabad Ötletek Színháza irodalmi műsorával adózunk a hősök emlékének. Az ünnepség után koszorúzást tartunk a templom előtti […]

Bursa pályázati kiírás „B”

„B” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Nyársapát Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2019. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára, összhangban  a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény  a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. […]

Connect With Us

logo-footer

95 FF3, App Street Avenue
NSW 96209, Canada

Mon – Fri: 8:00 am – 6:00 pm

City News & Updates

The latest Egovt news, articles, and resources, sent straight to your inbox every month.

[mc4wp_form id="228"]

Nyársapát Község Önkormányzata © 2021.