II. Nincs kis segítség, avagy Mindenki számít! Cipősdoboz akció

 In aktuális

„A legnagyobb vétség  a világon, ha semmit sem teszel, mert úgy gondolod, hogy túl kevés az amit megtehetsz!”

2018 telén, második alkalommal került megrendezésre, összesen hat településen, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei számára adományokat gyűjtő cipősdoboz akció. Már novemberben elkészült a plakát, amiket kihelyeztünk a gyűjtőpontokon. Tavaly, még csak szülőfalum, Nyársapát szerepelt a segítő települések listáján. Idénre ez a lista még öt településsel gyarapodott. Amelyek betűrendben: Cegléd, Kocsér, Nagykőrös, Nyergesújfalu és Szentkirály. Vagy engem kerestek meg, vagy én kerestem meg őket. A települések vezetői, a gyűjtőpontok dolgozói, az emberek, akik ezt fontosnak tartották, azonnal az ügy mellé álltak, és kérdés nélkül segítették az akciót!

Ezúton szeretném megköszönni Mindenkinek! Név nélkül: a polgármestereknek, a művelődési ház vezetőknek és dolgozóknak, bölcsőde és óvoda vezetőknek, színház igazgatóknak, iskolaigazgatóknak és tantestületeiknek, portás bácsiknak és portás néniknek, lángos árusnak, és zöldségesnek, anyukáknak és nagymamáknak, és nem utolsó sorban az erdész társadalomnak, hogy segítettek és helyt álltak a gyűjtőpontokon! Befogadták és tárolták az adományokat, segítettek a lebonyolításban! Tudom, hogy ez az akció már túl nőtt rajtam, és egyedül én kevés lettem volna. Nélkülük és a sok adományozó, jóakaratú ember nélkül, nem adhattunk volna ilyen minőségben, ennyi sok jót, szépet, és nem utolsó sorban hasznosat!   Erre a példátlan összefogásra nagyon büszke vagyok. Volt egy cél, amiért mentünk előre! Köszönöm.

Tavaly a Székelyhídi Gyermek Jézus Otthon részesült az adományokból. Idénre, már két gyermekotthonnak tudtunk adományokat szállítani; egy harmad, két harmad arányban. Székelyhíd egy harmad és az épülő érmihályfalvi otthon, pedig két harmad arányban kapott az adományokból. Ott most nagyobb szükség volt a segítségünkre.

 

2018.12.19. szerda

Az akció utolsó napja. Egész nap pakoltuk a teherautót, de még este kilenckor is érkeztek adományok. Ekkorra beérkeztek a felajánlások, és hihetetlen volt látni ezt a tömérdek dobozt, tele szeretettel! Egy kiló lencsétől a tölgyfa szekrényig, minden megtalálható volt a teherautó platóján.

Ezen a napon mentem Szentkirályra is a szeretetcsomagokért.  Amikor felhívtam őket szavatkoztak: ”ne gyere nagy autóval, nem lett sok”. Ahhoz képest, három ember, több mint húsz percig hordta a szebbnél szebb csomagokat a terepjáróba, és csak az én ülésem maradt üresen, hogy haza tudjam vezetni az autót.  A visszafelé úton megállítottak a rendőrök. Közúti ellenőrzés. Az embermagasságig felpakolt csomagoktól egyik tükröm sem láttam. Már éppen felkészültem a mentő beszédre, de nem volt rá szükség. Elmeséltem a történetünket, így jövőre ők is szeretnének plakátot kérni a kapitányságra. További balesetmentes közlekedést és áldott karácsonyt kívánva elváltunk.

 

2018.12.20.-án, csütörtökön, akadálymentesen átjutottunk a határon, a nyársapáti önkormányzat által felajánlott autókkal, és teherautóval. Ezúton is köszönöm! Székelyhíd volt az első állomás. Egy kis megvendégelést és egyeztetést követve, az adományok kisebbik részét kipakolták itt.  Amíg a székelyhídi adományok a helyükre kerültek, a szeretetcsomagok nagyobbik részével, az északabbra lévő Érmihályfalvára indultunk. Pontosan senki nem tudta, hogy hol járunk, csak mentünk az úton, megérzésünkre és a néha kihagyó GPS-re hagyatkozva. És egyszercsak megláttam a zászlót, a Szent Ferenc Alapítvány zászlaját egy piciny ablakban. Abban a  pillanatban nyugodtam meg először, az egy hónapja hordozott édes teher, lassan lekerül a vállamról. Megérkeztünk.

András Ildikó, a napközi vezetője fogadott egy piciny teremben. Ide a gyerekek iskola után mennek enni, melegedni, tanulni, mert a román napköziért fizetni kell nekik, és aztán innen mennek haza.  Ideérkezésünkkor éppen befejezték az ebédjüket. De még nem mondták el az étkezés utáni imát, így stílszerűen, egymás kezét megfogva, imával kezdtük az ajándékozást.

Igazán jól öltözött, tisztelettudó, csillogó szemű, mosolygós gyerekek. Megnyugodva konstatáltam, nem lehet akkora a baj. Később rájöttem, hogy mégis. El kezdtünk pakolni.  Kicsi és nagy, idős és fiatal egyaránt segédkezett. Már majdnem végeztünk, amikor is jött a tölgyfa szekrény és az ágy. Ildikó kérésére házhoz vittük. Kijelölt egy testvérpárt, akik akkor szembesültek vele, hogy kapnak egy  komplett szobabútort franciaággyal. Beültünk a gyerekekkel az autóba, és haza vezettek minket. És az igazi döbbenet ekkor következett. Mély szegénység. Döngölt, földes padlójú, alacsony, vizes, szoba konyhás vályogház. Dédi mama, nagymama, anya és a két unoka lakott ebben a kunyhóban. Az anya éppen hólében, egy mosóteknőben dörzsölte a gyerekek ruháit. Egy kályha, ami főző alkalmatosság is egyben. Három gyerekheverő, egy kisebb szekrény, és egy asztal az összes bútor a kunyhóban. Félünk, hogy túl magas a szekrény és nem fog beférni a szobába. Csak ülök az egyik ágyon, míg a férfiak behordják a bútorokat. Ülök, és próbálok beszélgetni és mosolyogni. Hiszen a háziak is ezt teszik. Mosolygós, reményteli szemmel néznek a világra és erős kézzel köszönik a segítséget.

Ezek után visszamegyünk a napközibe, ahol még bontatlanul hevernek a csomagok az asztalon. A gyerekek megvárták míg visszaérünk a bútorszállításból. Együtt bontjuk a sok szép ajándékot. Boldog, önfeledt pillanatok következnek. Újból átéljük a varázslatot. A régi karácsonyok és az adás örömének varázsát.  Száll a csomagolópapír, kacagnak a gyerekek, örömkönnyek az arcokon, meghatottság és boldogság a szívekben. Körbe nézek, és arra gondolok: igen, ezért csinálom! Az adomány célbaért! A gyerekek boldogok, a felnőttek, pedig átértékelik az életüket. Sikerült adni mindenkinek valamit!

Még hazaindulás előtt megnézzük az éppen épülő otthon falait. A kőművesek vizet forralva falaznak, mert hideg van. Ildikó körbe vezet. Azt tervezzük, hogy milyen függöny lóg majd az ebédlőben, pedig még meg sincs a teljes összeg az épületre. Ám jövőre tudom és érzem, hogy az új otthon ajtajában fogad minket Ildikó, és beljebb menvén megdicsérem az ebédlőben lógó földig érő függönyt!

Hálás és tiszteletteljes Köszönettel  Mindenki felé, aki bármilyen formában hozzájárult az akció sikeréhez: Bimbó Brigitta.

Start typing and press Enter to search