A Nyársapáti Gazdakör

A Nyársapáti gazdákat tömörítő Nyársapáti Gazdakör 1988-ban alakult meg. Cégbírósági bejegyzésünk 1991. évben történt meg.
Jelenlegi taglétszámunk 36 fő, ami 36 nyársapáti családot jelent.

A Nyársapáti Gazdakör elnöke Kis Miklós mezőgazdasági vállalkozó, Nyársapát község polgármestere.
Elérhetősége: Nyársapát, Posta u. 33. Tel: 06/30-330-4828

A mai Nyársapáton is fő tevékenység a mezőgazdaság, túlnyomórészt a növénytermesztés. Az önálló kis- és középgazdaságok és a gazdák szerveződése alkotta Gazdakör, TÉSZ és Nyársapáti Gazdaszövetkezet összesen 2136 ha szántó, 1595 ha erdő, 226 ha szőlő és 300 ha gyümölcsös – melyből 200 ha a rendszerváltás óta létrehozott új telepítésű- területen gazdálkodnak és próbálják biztosítani az egyre nehezedő körülmények között is megélhetésüket.

A már megvalósított beruházásaink, fejlesztéseink együttes értéke eléri az 1 milliárd Ft-ot, és mint munkaadók is részt veszünk Nyársapát életében. A Gazdaszövetkezet hűtőházat és szárító, aszaló üzemet épített, melyben elsősorban a saját termelésű gyümölcsöket fogjuk feldolgozni.

A Miklaker Kft. községünkben egy európai színvonalú intenzív kertészeti gazdaságot hozott létre, ahol több hektáros méretű fóliákban primőröket termelnek.
Az egyre nehezedő gazdasági körülmények között is megtesznek a nyársapáti gazdák mindent, hogy tovább éljen és fejlődjön településünk, Nyársapát.
Abban vagyunk érdekeltek, hogy minél nagyobb számban biztos piacra tudjunk termelni, hogy a helyi munkaerő válassza az általunk adott munkalehetőséget, hogy az önkormányzat és közöttünk tartós partnerkapcsolat alakuljon. Abban vagyunk érdekeltek, hogy Nyársapát mezőgazdálkodóinak terheit a mindenkori kormányzat súlyának megfelelő mértékű támogatással csökkentse.
Összességében Nyársapát fenntartható fejlődésében, hagyományainak és 55 éves múltjából fakadó agrárkultúrájának felvirágoztatásában kívánunk közreműködni.
Szervezetünk tagja a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének. Gazdatársunk javaslatára hozta létre 2006. évben országos szintű ifjú gazda és gazdaasszony tagozatát.
A Gazdakör tagjai nem csak a gazdasági életben tevékenykednek, aktívan részt vesznek a falu közéletében is.

PHARE régiós tanácskozást szerveztünk, és SAPARD kistérségi tanácskozásnak adtunk helyet Nyársapáton ugyancsak gazdaköri kezdeményezéssel. Szervezetünk 38 családi gazdálkodó pályázatát segítette a megvalósulásban Nagykőrös, Cegléd, Törtel és Csemő bevonásával. Megszerveztük Homok Gyöngye 2000 néven saját kis szövetkezetünket, Gépkörünk létrehozásával a technikai szolgáltatás alapjait tettük le a faluban.
Gazdatársaink tagként működnek a település több civil szervezetében, részt veszünk a községi rendezvények szervezésében, lebonyolításában, kulturális eseményeiben. Elmondhatjuk, hogy a Gazdakör nélkül nem zajlik le Falunap, községi majális, Szüreti Mulatság. Hagyományt teremtettünk gazdabálunkkal a falu kulturális eseményeinek sorában. Az alapkőletételtől az átadásig részt vettünk templomunk építésében, a temető létesítésében és minden olyan községi létesítmény megvalósításában, ami a lakosság összefogásával, társadalmi munka bevonásával készült el Nyársapáton.
Magam és gazdatársaim nevében azt kívánom, hogy töretlen hittel, odaadással további sikereink szolgálják településünk boldogulását.

Kis Miklós, a Gazdakör elnöke

Start typing and press Enter to search