Településszerkezet

Tájékoztatom, hogy Nyársapát Község Képviselő-testülete új településrendezési eszközök (településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) készítését határozta el Nyársapát község teljes közigazgatási területére.

A rendezés célja a jogszabály változásoknak és a megyei területrendezési tervnek megfelelő terv és szabályzat készítése, a területhasználat felülvizsgálata, új beépítésre szánt területek kijelölése és szabályozása, a külterületi szabályozás finomítása.


hatályos HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT 8/2001. (IV.26.) rendelet


A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet 29. §-ának rendelkezése alapján a tervezés – jelen esetben Nyársapát község új településrendezési eszközeinek elkészítése – megkezdése előtt az önkormányzat dönt a partnerségi egyeztetés szabályairól, melynek során meghatározza az egyeztetésben résztvevők tájékoztatásának módját és eszközeit, a javaslatok, vélemények dokumentálásának módját, az el nem fogadott javaslatok, vélemények indoklásának módját, a dokumentálásuk, nyilvántartásuk rendjét, az elfogadott koncepció, stratégia és településrendezési eszközök nyilvánosságát biztosító intézkedéseket.

A most megalkotandó szabályzat visszavonásig, vagy módosításig minden fejlesztési terv vagy településrendezési eszköz készítésére vonatkozik.


Előzetes tájékoztatás Nyársapát településtervezési dokumentumainak: Településképi Arculati Kézikönyv, településképi rendelet elkészítésének megindításáról

A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendeletben, valamint a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV törvényben foglaltak alapján Nyársapát Község Önkormányzata megkezdi a Településképi Arculati Kézikönyv és a településképi rendelet készítését.

A településkép védelméről szóló 2016. LXXIV. törvény a települések esztétikus lakókörnyezetének kialakítása, illetve védelme érdekében a Településképi Arculati Kézikönyv bevezetésével hiánypótló módon teremt lehetőséget a jellegzetes települési karakterjegyek meghatározására és társadalmasítására.

A kézikönyv célja meghatározni a település településképi jellemzőit, a településképi szempontból egymástól jól elkülönülő településrészeket arculati jellemzőikkel és értékeikkel, a településkép minőségi formálására vonatkozó javaslatokat, valamint a településképhez illeszkedő építészeti elemeket, beépítési vázlatokat, egyúttal irányt mutat az építtetőknek.

A településképi rendelet

  • az építési tevékenységgel érintett építmények településképhez való illeszkedését biztosító anyaghasználatára, tömegformálására, homlokzati kialakítására és a zöldfelületek kialakításának módjára,
  • a településképi szempontból meghatározó területekre,
  • a helyi építészeti örökség egyedi és területi védelmére, védetté nyilvánítására és a védettség megszüntetésére,
  • a reklámok, reklámhordozók, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére és alkalmazására, illetve tilalmára

vonatkozó településképi követelményt tartalmazhat.

A településtervezési dokumentumok:  

A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény felhatalmazás alapján Nyársapát  Község Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött a településképi arculati kézikönyv (TAK) kidolgozásáról döntött.

Elkészült a Településképei Arculati Kézikönyv (TAK) tervezete, továbbá a településkép védelméről szóló helyi rendelet, mely dokumentumokat közzé teszünk véleményezés céljából.

 

A Települési Arculati kézikönyv

A településkép védelméről szóló helyi rendelet

Tájékoztatás a településképi arculati kézikönyv elfogadásáról és településképi rendelet megalkotásáról

 


Tájékoztatás Nyársapát Község Önkormányzata településrendezési eszközeinek
a 441 sz. főút Cegléd – Nagykőrös közötti szakasza 11,5 tonnás burkolatmegerősítése érdekében szükséges módosítása elfogadásáról

Nyársapát Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5/2024 (V. 30.) számú rendeletével elfogadta a helyi építési szabályzat módosítását „a 441. sz. főút Cegléd – Nagykőrös (4 sz. főút csomópont – Nagykőrös, Téglagyári utca csomópont közötti) szakasz 11,5 tonnás burkolatmegerősítése” nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósítása érdekében.

A közútfejlesztéssel elérni kívánt célok:

  • Cegléd-Nagykőrös között az eljutási idő csökkentése,
  • a közlekedésbiztonság javítása, balesetek számának csökkentése,
  • az úthasználók járműüzemeltetési költségeinek csökkentése,
  • Gerje-patakon „A” jelű járműteherre méretezett híd kiépítése.

A módosítás kizárólag Nyársapát külterületén a 441. számú főúttal határos telkeket érinti az út mindkét oldalán

A módosított településrendezési eszközöket itt tekintheti meg.

95 FF3, App Street Avenue
NSW 96209, Canada

Mon – Fri: 8:00 am – 6:00 pm

City News & Updates

The latest Egovt news, articles, and resources, sent straight to your inbox every month.

[mc4wp_form id="228"]

Nyársapát Község Önkormányzata © 2021.